A Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonában működő Megyeszolgálat Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Kft., illetve a temesvári Integratio Alapítvány közösen nyújtott be pályázatot a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjához. A projekt célja egy közös sajtó- és hírszolgálat létrehozása, működtetése. Az InPress – Határon átnyúló hírközlési szolgálat megvalósítását célzó projekt a végéhez közeledik. A következő állomás egy workshop lesz 2010. december 3-án pénteken, 10.00 órától. Az eseménynek a Tisza River Club Café (Szeged, Felső-Tiszapart) ad otthont.
Időpont: 2010. december 3. péntek, 10.00 – 15.00 óráig Helyszín: Tisza River Club Café (Szeged, Felső-Tiszapart)
10.00 Köszöntő, projektbemutatás
Varga Márta projektmenedzser Toró T. Tibor, az Integratio Alapítvány elnöke
10.15 Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke – az átalakuló struktúrájú közmédiumokról, azok prioritásairól, határon túli kapcsolataikról 10.30 Bujdosó Anna, a Duna Televízió Híradójának főszerkesztője – a kizárólag a határon túli magyarokkal foglalkozó Nemzeti Krónika című hírműsorról, annak készítéséről, határon túli együttműködéseikről 10.45 Jurkovics János, a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának vezetője – a regionalitás határon túli jellegéről; ezen a területen végzett több évtizedes gyakorlati tapasztalataikat összegzi 11.00 Flavius Baican, az Analog TV szerkesztője – az InPress keretein belül megvalósult Csongrád-Temes megyei közös televízió műsorról 11.15 Oscar Berger, a Timisoara főszerkesztője – az InPress-projekt keretein belül megvalósuló hatástanulmányról 11.30 Úsz Illés, a Kölcsey TV főszerkesztő-helyettese – határon túli együttműködéseikről, a folyamatban lévő projektjükről 11.45 Nagy Imre, a Kanizsa TV ügyvezetője – a folyamatban lévő projektjükről, bővülő határon túli együttműködéseikről 12.00 Simon Erzsébet Zita, a Sodalitas Alapítvány ügyvezető igazgatója – a Duna Stratégián belüli média együttműködésről
Ebédszünet – 12.15-13.00 óráig
Műhelymunka – 13.00-15.00 óráig
- a Rádió 88 stúdiójának megtekintése – Tóth Géza ügyvezető és Balázs Alexandra, a közös rádióműsor szerkesztője vezetésével
- a Déli Szó/Szegedma szerkesztőségének meglátogatása – Bonifert Gábor ügyvezető és Pintér M. Lajos főszerkesztő, Dobó Csaba főmunkatárs kalauzolásával
- látogatás az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójában – Jurkovics János stúdióvezető segítségével
|