Csongrád és Temes megye 1992 óta testvérmegyék. A kapcsolat eddig együttes képviselőtestületi ülések rendezését, közös fejlesztési stratégáik kidolgozását, kulturális programok szervezését jelentette. Figyelmet fordítottak a határmenti térség problémáinak feltárására és azok megoldására. Mindkét megye elemi érdeke, hogy az Európai Unión belüli közös erőfeszítéseik a térségben lakók számára is ismertek legyenek. Céljuk a régión belüli turizmus, a gazdasági együttműködés fejlesztése és a határ két oldalán élő nemzeti kisebbségek kultúrájának ápolása. Mindehhez azon hírforrások erősítése szükséges, amelyek már ismertek Csongrád és Temes megye lakói körében, a nagyközönség számára könnyen elérhetők (ingyenes és rendszeres terjesztésű lapok, alapcsomagban kínált adók által sugárzott műsorok). A program ezen megyei kitekintésű sajtóorgánumok közötti konkrét együttműködésben látja a közös nyilvánosság megteremtésének lehetőségét. A program keretén belül Alapítványunk partnerként szerepel, a projekt főpartnere a Megyeszolgálat Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit kft.
LEZÁRULT AZ INPRESS, JÖN AZ INPRESS II. HATÁRONÁTNYÚLÓ HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLAT, A SZOMSZÉDOS MEGYÉBEN ÉLŐK SZÁMÁRA
Újságírók,
rádiós-, tévés szakemberek dolgoztak szorosan együtt egy éven át azon
nyertes pályázat keretében, amelyet a Csongrád Megyei Önkormányzat
tulajdonában működő Megyeszolgálat Nonprofit Kft. nyújtott be a
Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjához. A
romániai partner a Temes megyei INTEGRATIO Alapítvány. A cél egy közös
sajtó- és hírszolgálat létrehozása és működtetése volt, ezen túl pedig
az, hogy a két megyében � amelyek egyébként évek óta testvérmegyei
kapcsolatokat ápolnak � élők is közelebb kerüljenek, többet tudjanak és
akarjanak tudni egymásról. A pályázat egy évig tartott: hivatalosan
2009 decemberében indult, és 2011 januárjában záródott. Az első
hónapokban az előkészítés zajlott, az érintettek hol Szegeden, hol
Temesváron találkoztak, és dolgozták ki a pontos részleteket. A
pályázaton összesen közel 200 000 eurót nyertek, amiből többek között
nyomtatott és online újságok, rádió- és televízió-műsorok, PR-filmek
készültek, Csongrád és Temes megyei szakembereknek szerveztek
szemináriumokat. Az újságírók csupa olyan információt, hírt, témát
dolgoztak fel és jelenítettek meg, amelyek a határ mindkét oldalán élők
számára érdekesek/értékesek. Készültek kétnyelvű magazinok három jeles
ünnephez, történelmi eseményhez kapcsolódóan. A három együttes
kiadványon kívül egy-egy Csongrád és Temes megyei újságban (a Déli
Szóban, illetve a Timişoarában) is megjelentek közös sajtóhírek,
valamint készültek rádió- és tévéműsorok, amelyeket egy-egy helyi
médiumon keresztül juttattak el a lakosokhoz a két megyében. Az
újságokban, magazinokban megjelenő hírek az internetre is felkerülnek � a
közös weboldal az előbbiekhez hasonlóan szintén két nyelven készült
(www.inpress-online.eu). A projektben kutatások is helyet kaptak. Annak
elején és a végén egy-egy ismertségi és preferenciavizsgálat jelezte, mi
mindent tud egymásról a határ különböző oldalán fekvő két megye. E
felmérések egyben azt is megmutatták, mennyire volt eredményes a
szakemberek egyéves közös munkája. Egyébként ezt, valamint az időközben
felmerülő problémákat és azok megoldási lehetőségeit feltáró tanulmány
is készül, csakúgy, mint egy hatékony kommunikációs rendszer későbbi
működtetésére vonatkozó megvalósíthatósági felmérés. A határonátnyúló
pályázat elvárásai megmutatkoztak a kutatások eredményeiből és a
sajtótermékekben közölt anyagokból egyaránt: mindkét megye lakossága
kíváncsi a határ túloldalán élők sorsára, mindennapjaira. A pályázat
lejárt, ellenben a projektben résztvevő újságírók közötti kapcsolat (a
pályázat eredménye ez is) megmaradt, sőt, fokozottan erősödik. Ennek a
sikernek köszönhető, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat, valamint a
temesvári Integratio Alapítvány már gondolkodik a további munkában:
márciusban készül letenni a következő pályázatot, mely a korábbihoz
képest sokkal elmélyültebb, konkrétabb lesz.